1. r�sz

Ny�lt a m�t� ajtaja… Egy k�z�pkor� n�v�rke sietett ki, majd meg�llt el�tt�nk…
- Eln�z�st, de van olyan maguk k�z�tt, akinek a v�rcsoportja megegyezik a beteg�vel?
A fi�k �sszen�ztek k�rd�n, majd r�m pillantottak. �n csak ekkor fogtam fel igaz�n, hogy mi is volt a k�rd�s.
 - Igen… - mondtam lassan - , nekem.
 - K�rem j�jj�n velem, a betegnek v�r�t�mleszt�sre van sz�ks�ge.

Elment�nk a m�t� melletti orvosi szob�ba, ahol v�rt vettek t�lem… Majd visszak�s�rtek a v�r�terembe.

- Na, mi volt? – k�rdezte izgatottan Yu
- Semmi… csak v�rt vettek.
- A francba, mi�rt nem j�n m�r ki a doki vigyorg� arccal �s mondja, hogy t�l�lte!?.. – j�rk�lt fel-al� Kiro
- Mi van, ha m�gsem �li t�l? – tette fel a k�rd�st szinte suttogva Romeo
- Ilyet ne is mondj! Strify er�s, t�l�li…
- �s, ha m�gsem olyan er�s?... – k�rdeztem most �n, s egy k�nnycsepp g�rd�lt le az arcomon
- Hinn�nk kell benne!... Hinni… - ism�telte mag�nak Shin

* * *

Egy �ra m�lva ism�t ny�lt a m�t� ajtaja… Most a doki l�pett ki rajta. Lemond� �s szomor� volt a tekintete. Tudtuk mit fog mondani…
 �gy �reztem v�ge az �letemnek… Strify meghalt. A t�bbiek nem adt�k �t magukat a gy�sznak, de �n igen. Nem volt er�m, gyeng�nek �reztem magam.

- Alexis, j�l vagy? – �lt le mell�m Shin
- Nem. – folytak a k�nnyeim, � pedig �t�lelt…

Az elk�vetkez� napok nagyj�b�l �gy teltek, hogy a fi�k engem pr�b�ltak vigasztalni… De �reztem, hogy �k is majd belehalnak legjobb bar�tjuk elveszt�s�be.

… Ahogy telt az id� egyre t�bbet �lmodtam Strify-val, ami el�gg� felkavart lelkileg…
- Szia! – �ll�tott be egyik nap Yu
- Szia.. miben seg�thetek?
- H�t, van egy j� ismer�s�m… aki… aki, h�t hogy is mondjam… lelki bajok orvosl�s�val foglalkozik…
- Sz�val agyturk�sz?
- Nem… nem.
- Az�rt, mert nincs sz�ks�gem orvosra! Mondtam m�r a t�bbieknek is.
- J�, tudom… Sz�val, ez az ismer�s�m tal�n tud valami „orvoss�got” sz�modra.